Egy kelet-európai rendező (Keresztes Tamás) elfalazott helyiséget talál New York-i lakásában, ahol egy régi naplóra bukkan. Az évtizedekkel korábban írt bejegyzésekből megismeri a honvágytól szenvedő Bartók Béla (Zsótér Sándor) életét. Surányi András filmje Bartók amerikai emigrációjának utolsó, gyötrelmes éveit mutatja be, miközben egy mai rendező, Dan Bacsics saját gyökereit kutatva párhuzamos lelki utat jár be Budapesten.

A dokumentarista és fikciós elemeket ötvöző alkotás nem életrajz, hanem a bartóki szellemiség, morális elkötelezettség és identitáskeresés univerzális kérdéseit vizsgálja. Központi motívuma a Kékszakállú herceg vára rendezése és egy fiktív Testamentum, amely az örök érvényű művészi hitvallást keresve vezeti hőseit önmagukhoz.

A közel száz éves Kurtág György nemcsak a leghíresebb magyar kortárs zeneszerző, de nemzetközileg is egyedülálló jelenség. A Budapest Music Center padlásszobájában élő zseni kerekesszékhez kötött, ugyanakkor szellemileg teljesen friss. Kihasználva a zenei központ adta lehetőségeket napjai rendületlenül munkával telnek. A világ minden tájáról látogatják a legelismertebb zenészek, hogy egy olyan lelkileg és szakmailag is megterhelő, rendkívül alázatos munkafolyamatnak vessék alá magukat, ahol akár több óra alatt egy-egy műnek mindössze néhány percét dolgozzák fel.

Nagy Dénes Ezüst Medve-díjas rendező és forgatócsapata úgy nyújt betekintést Kurtág életébe, hogy közben a rendezőt legkevésbé sem egy konvencionális életrajzi film lehetősége érdekelte. A kamerák nem kizárólag a zeneszerzőt mutatják meg alkotás közben, vagy a családja körében. A többévnyi és országokon átívelő forgatás során a stáb Kurtág közvetlen környezete mellett többek között eljutott az izlandi zongorista, Víkingur Ólafsson és Halla Oddný Magnúsdottir reykjavíki otthonába és Steven Isserlis brit csellóművész cornwalli szemináriumára is. Az első pillanattól fogva mozivászonra álmodott, egyszerre nagyszabású és rendkívül intim dokumentumfilmnek hála jobban megérthetjük a kortárs művészet fontosságát, és átérezhetjük a legnagyobb művészeket gyötrő folyamatos kételyt is.