Kállai Vonósnégyes

Augusztus 4.
Megyeháza - 17:30

Műsor

MOZART: C-dúr „Disszonancia” vonósnégyes K 465
PUCCINI: Krizantémok – vonósnégyes
VERDI: é-moll vonósnégyes

A Kállai vonósnégyes tagjai:
Kállai Ernő – hegedű
Szajkó Géza – hegedű
Dráfi Kálmán – brácsa
Balázs István – gordonka

A kvartett primáriusa, Kállai Ernő Itzhak Perlman tanítványaként szerezte meg diplomáját New Yorkban a Juilliard Schoolban. Fellépett vezető amerikai és francia zenekarokkal, s 2016 óta a Magyar Állami Operaház koncertmestere is.  
A vonósnégyes a legérzékenyebb kamarazenei műfajok egyike, és talán az egyetlen olyan összeállítás, amelyhez gyakran életre szólóan szerződnek a zenészek. Vonósnégyes-időszámítással tekintve a Kállai Vonósnégyes még ifjúnak számít, mégis számos elismerést tudhat már magáénak. 2015-ben debütáltak a Zeneakadémia Solti Termében Haydn, Bartók és Dohnányi műveivel. Megalakulásuk után mindössze félévvel második díjat nyertek a milánói Società Umanitaria Nemzetközi Zenei versenyen, majd 2016-ban első díjat a budapesti Weiner Leó Kamaraversenyen.  
Kállai Ernő elkötelezett kamarazenészként olyan mesterektől tanulhatta a vonósnégyes repertoárt mint Earl Carlyss a Juilliard Quartettből vagy Merry Peckham a Cavani Quartettből, de a vonósnégyes dolgozott együtt Devich Jánossal és Takács-Nagy Gáborral is. Egyesítve az amerikai és magyar iskolákat a Kállai Vonósnégyes egyedi interpretációi megidézik a kamarazene aranykorát.

Kállai Vonósnégyes

Kedvezményes jegyvásárlás


Ha több különböző koncertre, egyidőben várásolja meg jegyét (kizárólag honlapunkon, vagy személyesen Veszprémben, a Hangvillában) 3 KONCERT ESETÉN 15%, 4, VAGY TÖBB KONCERT ESETÉN 20% kedvezményt kap.

AUER FESZTIVÁL VESZPRÉM © 2018
MINDEN JOG FENNTARTVA!